A házaspár őszintén, nyíltan, humorral fűszerezve vezeti be az olvasót közös életükbe. Alig tudtam letenni a könyvet, olyan szívhez szólóan mutatják be különleges megismerkedésük, egymás iránti elköteleződésük és szülővé válásuk történetét. Minden egyes sorból érezhető a mély szeretet, melyet Isten és egymás felé tanúsítanak. Történetük mellett gyakorlatias tanácsokat is megosztanak az olvasóval, melyek személyes tapasztalataikból fakadnak. A könyv hasznos olvasmány lehet azok számára, akik még párkapcsolat előtt állnak, akik az ismerkedés szakaszában tartanak, sokat tanulhatnak belőle a jegyespárok és a gyermekvállalás előtt álló házaspárok egyaránt. Véleményem szerint bárki örömét lelheti ennek a könyvnek az olvasásában, mivel ez egy újabb bizonyíték Isten jóságára, bölcs munkálkodására, kreativitására és arra, hogy Ő jót tervez az életünk felől. „Mindannyiunknak vannak korlátai, de mindannyian dönthetünk úgy, hogy Jézus Krisztust követve, akinek köszönhetően magam is napról napra változom, korlátok nélkül fogunk szeretni.” (327. oldal)
Szombathelyi Baptista Gyülekezet - http://baptistaszombathely.hu - bizonyos jogok fenntartva - licenc