Teó októberi hírlevele

Az első alkalom, hogy ki kell lépnem a komfortzónámból, és olyasmit kell csinálnom, ami nem én vagyok. Kezdeményezni. Odamenni tök idegen emberekhez és kitöltetni velük egy kérdőívet. Mégis én nagyon élveztem ezt a két napot. Ami igazán meglepő volt, s ezen a kérdőíven keresztül derülhetett ki, hogy az emberek engedték/kérték, hogy imádkozzunk értük. Egy példát hadd említsek: egy roma hölgy úgy állt meg, hogy: „Na, jól van, de nagyon kevés időm van.” Ehhez képest viszonylag sokáig beszélgettünk. Kiderült, hogy nagyon nyitott és érdekli a hit. Elmondta gondját, baját milyen feszültség van a férje és közte a megélhetési problémák miatt,  aztán imádkoztunk érte. Utána örömmel köszönte, azt mondta még a hideg is végigfutott a hátán. Hálás volt a beszélgetésért.

Október elsején nagy meglepetésben volt részünk, amikor a szomszédünnep utáni első találkozóra készültünk. Őszintén szólva arra számítottunk, hogy senki sem fog eljönni, ehelyett azonban a végén többen eljöttek, mint amennyien mi magunk voltunk. Igaz, hogy közülük egy ember az, akivel a kapcsolat megmaradt, de ő aztán úgy látszik, ragaszkodik hozzánk, még annak ellenére is, hogy a kezdő házi csoportok nem igazán sikerültek úgy, ahogy elképzeltük.

Sokat tanulhattunk ebben a hónapban. Például itt volt nálunk Bob Vajko egy magyar származású amerikai professzor, aki két napon át tanított bennünket, a Barnabás csoportból, pedig Heizer Tamás, aki egy csapatépítő tréninget tartott nekünk. Kaptunk Attilától egy önálló kutatási munkát is a városrészekről, amit a hónap folyamán végeztünk.

Még mindig az elején vagyunk a munkának, még most sem látjuk át teljesen ezt az egy évet, de formálódik már. Csapat és egyéni szinten is vannak konfrontációk, amik csak erősítenek minket. Ilyenkor jó Isten ígéreteibe kapaszkodni és támaszkodni abba az igébe, amivel megerősítette, hogy Tatabányán a helyem. Hálás szívvel gondolok rátok és köszönöm az imádságaitokat.

Szeretettel: Teó