RSS
Hírek

Célba értek a cipősdoboz adományok

2013-01-05

„Egyszer volt, hol nem volt… Volt egyszer egy angol nagymama, aki, látva a világégés utáni állapotokat, és megsajnálva a borzalmakról mit sem tehető gyermekeket, összecsomagolta ajándékát egy cipősdobozba, és elküldte egy szegény gyermeknek. Nem sejthette, hogy egyszerű, de nemes tettét százak, ezrek, milliók követik majd, és, hogy a cipősdobozba zárt szeretet áttör határokat, korokat, életszemléleteket, és mozgalommá fejlődik.”

Az idei évben is eredményesen zárult a Szombathelyi Baptista Gyülekezet szolgálatával lebonyolított karácsonyi cipősdoboz akció. Örömmel tapasztaltuk, hogy a Baptista Szeretetszolgálat által meghirdetett felhívásra milyen sokan megmozdultak, nem csak Szombathelyről, hanem más településekről is eljuttatták hozzánk adományaikat. Köszönetünket tolmácsoljuk mindazok felé, akik hozzájárultak, hogy megszépítsék a mély szegénységben élő gyerekek ünnepét. Köszönjük a celldömölki Radnóti Miklós általános iskola diákjainak, hogy évek óta rendszeresen elküldik ajándékaikat. Köszönet az Oladi AMK Teleki Blanka Középiskola és Szakiskola tanulóinak, a keszthelyi Kis-Balaton Üzemmérnökségnek, a Dunahouse szombathelyi munkatársainak és minden egyes adakozónak, hogy olyan nagy örömmel és szeretettel készítették és hozták el az ajándékaikat. Ebben az évben is kaptunk a nagy-britanniai Blythswood Care nevű keresztény segélyszervezet Magyarországra érkezett ajándékcsomagjaiból, mely az orgoványi Örömhír Alapítvány közreműködésével jutott el hozzánk.

A sok áldozatos munka és felajánlás eredményeként az idén Vas- megyében Szombathelyen kívül még 26 települést sikerült elérnünk. Nagy öröm számunkra, hogy külső önkéntesek, védőnők is bekapcsolódtak munkánkba, így összefogva még eredményesebben találhattuk meg a rászorulókat.

Részlet a hozzánk érkezett levelekből:
„Szeretném megköszönni azt az örömet amit nekem okoztak, csütörtök reggel azzal a rengeteg becsomagolt, gyönyörű dobozzal. Igazán bearanyozták a napomat, nagyon jó érzés, hogy minden gyermek ajándékhoz jutott azok közül akiknek lehet ez volt az ajándék csupán a fa alatt. A csomagot természetesen mindenkihez eljuttattam, köszönöm a bizalmukat! Áldott békés karácsonyt kívánok!” 
Tőke Mónika (táplánszentkereszti védőnő)

„Ezúton szeretném megköszönni a karácsonyi ajándékban részesült családok nevében a segítségüket, kedvességüket, hogy Önök által boldogabbá tehették az ünnepeket gyermekeik számára.  Békés, boldog új évet  kívánunk a Baptista Szeretetszolgálat minden egyes tagjának.”
Molnárné Tóth Ildikó (Kám, Egervölgy, Szemenye védőnője)

„Huszonöt éve dolgozom védőnőként három faluban. Számomra mindig fontos volt a védőnői munka részeként a különösen rászoruló, szegény családok lehetőség szerinti támogatása. Néhány jobb anyagi körülmények között élő házaspár és család az én közvetítésemmel jótékonykodik, különösen ünnepek előtt. Ezen családok tartós élelmiszert, játékokat, ruhaneműket készítenek a csomagokba, majd elhozzák hozzám a védőnői tanácsadóba és rám bízzák, hogy hova jutnak el ezek az ajándékok. Mindenhol nagy-nagy örömmel fogadták ezeket a csomagokat. Két éve, karácsony előtt egy védőnő kolléganőm közvetítésével kerültem kapcsolatba a Baptista szeretetszolgálat egyik munkatársával. Ő ajánlotta fel a lehetőséget, hogy a védőnői körzetemben a rászoruló családok gyermekei a szolgálat által adományozott karácsonyi cipősdobozban kaphatnak ajándékot. Akkor körülbelül 15 gyermek kapott ajándékot. 
2012 decemberében hat család tizenhárom gyermekének kértem az ajándékokból. Minden gyermek szüleinek el is juttattam a csomagokat. A családok nagyon örültek az ajándékoknak, a nagyobb gyermekek személyesen meg is köszönték. A sok örömteli fogadtatás közül szeretnék egy családot kiemelni. A titoktartási kötelezettség megtartása mellett legyen a család neve Karácsony család.
Szóval, a Karácsony család 2011-ben egy hét leforgása alatt elveszítette az édesanyát, aki nagyon fiatalon, 48 évesen hunyt el. Gyermekei: 25, 24, 20, 15, 10 éves lányok, 11 és 6 éves fiúk. A haláleset után a 24 éves lány az élettársával és a közben megszületett kislányukkal együtt visszaköltözött a szülői kétszobás, komfortos házba, hogy a testvéreinek „édesanyja” legyen. Elképzelhető a család anyagi helyzete. Az év folyamán rendszeresen viszek a családnak ruhaneműt, tartós élelmiszert, néha játékokat, könyveket; mind-mind felajánlásokból. Családlátogatásom során megbeszéltem az „édesanyával” a  Szeretetszolgálat adományozási lehetőségét. Éva nagyon örült, azt mondta, hogy Ő már várta ezt a hírt, tavaly is nagyon „jól jött”. Ő fogalmazott így. A csomagok titokban kerültek a karácsonyfa alá, ahol a gyerekek szenteste meg is találták. Nagyon-nagy volt az öröm, különösen, hogy a csomagok szinte névre szólóan, csak az övék volt. A csomagokban volt játék, kisebb ruhanemű, írószer, tisztálkodási- szépítkezési dolgok, könyvek és még sok szép dolog. Én úgy gondolom, nagy szükség van a mai világban ezekre az ajándékozási módokra, sok szülőnek nagy segítség a boldog gyermekkor biztosításához, az ajándékozás öröméhez. Köszönöm a Baptista Szeretetszolgálatnak, hogy én is részese lehetek az ajándékozásuknak. Ha mód van rá és lehetőség, a jövőben is szeretném kérni a segítségüket.
Szeretettel és áldott újesztendőt kívánva: Magyar Katalin védőnő

„Ezúton szeretném megköszönni a több éven át kapott segítséget, a rászorult családok nevében is, hisz mi, védőnők igazán látjuk, hogy mely családoknál szükséges a támogatás! A munkanélküliség számos családnál okoz nehézséget, de sajnálatos és tragikus élethelyzetek szinte lehetetlenné teszik a családok boldog működését, és az önök ajándékcsomagjai főként ezen családokhoz jutottak el. 
Négy gyermeket nevelő, albérletben élő család, jelentős hiteltartozással, 2012 novemberében vesztette el az édesapát, a fa alatt csak a „ cipősdobozok” várták a gyermekeket, hisz az édesanya minimálbérért dolgozik, férjének a temetését az önkormányzat fizette ki. A szomorú karácsony mellett örömmel játszottak a játékokkal a kisebb gyerekek. 
Három gyermeket (és útban a negyedik) nevelő családnál az édesapa cukorbetegsége mellett fél éve lisztérzékeny lett, novemberben műtötték a szemét, mivel levált a retinája, fizikai munkát végzett minimálbérért a munkahelyén. A gyermekek nagyon örültek a szépen becsomagolt ajándékoknak a fa alatt. 
Egy gyermekét leányanyaként nevelő 20 éves édesanya, akinek az édesanyja 7 éve öngyilkos lett, az édesapja 200 km-re él új családjával, nagyon meghatottan fogadta a segítséget. A gyermeke apja tudomást sem vesz a kislányáról, így nagy örömet okozott a karácsonyfa alatt az ajándék. Nyolc gyermeket és három unokát nevelő családnál a gyerekek már várták is a csomagokat, hisz ide már több éve érkeznek a cipősdobozok. Az édesanya több éve munkanélküli, egy fizetésből pedig nagyon nehéz eltartani a nagy családot. 
Számos családnál a munkanélküliség miatt gyakran a karácsonyi ajándék csupán az, hogy van tüzelőjük és ennivalójuk. A tüzelőt is az önkormányzattól kapják, így az ajándékcsomagok igazán a meglepetés örömével hatottak. Nagyon köszönöm a segítségüket és bízom benne, hogy a jövőben is eljuttatják a rászorult családokhoz a szeretetcsomagokat!
Vargáné Antal Judit

 

Keresztény angol tábor 2023

2023-03-21

Beszédközpontú nyelvtanulás, Angolszász kultúrák bemutatása. Helyszín: 9700 Szombathely, Szent Márton utca 38. Baptista Imaház. Időpont: 2023. június 26. – 2023. június 30.

Keresztény angol tábor 2022

2022-04-28

Helyszín: 9700 Szombathely, Szent Márton utca 38. Baptista Imaház. Időpont: 2022. június 20. – 2022. június 24.

Húsz évvel ezelőtt alakult meg Szombathelyen a baptista gyülekezet

2018-09-27

Baptista ünnepi hét

2018-09-09

Imakoncert Megnyitó ünnepség Rendhagyó történelemóra – A reformációtól napjainkig Az utolsó idők jelei Anabaptista-baptista emléknap Isten örömhírének üzenete: Van bűnbocsánat, van örök élet Hitvalló keresztség

2018. június hónap igéje

2018-06-03

[[Ez 18:23]] H Ujford Syn

Vágylak látni téged Jézus dunántúli gyermektábor

2018-05-06

Időpont: 2018. július 21-26.

2018. május hónap igéje

2018-05-06

[[Csel 1:8]] H Ujford Syn

Isten üzenete egy bűvész tolmácsolásában…

2018-04-05

2018. április 15. 17.00

2018. április hónap igéje

2018-04-05

[[Mt 16:15-16/H Ujford Syn]]

2018. március hónap igéje

2018-03-15

[[1Pt 5:5-6/H Ujford Syn]]

20 éves a Szombathelyi Baptista Gyülekezet

2018-02-21

Jubileumi Istentisztelet. Időpont: 2018. április 1. Helyszín: Baptista Imaház, Szombathely, Szent Márton utca 38. Igét hirdet: Révész Árpád

A szexualitás ajándéka és a valóság

2018-02-03

Házasság hete programsorozat

2018. február hónap igéje

2018-02-03

[[Jn 15:5]] H Ujford Syn

Ökumenikus imahét programja

2018-01-19

2018. január hónap igéje

2018-01-13

[[2Krón 16:9]] H Ujford Syn

Aliansz imahét

2018-01-05

Áldott ünnepeket kívánunk!

2017-12-24

[[Lk 2:10-11/H Ujford Syn]] „Az angyal pedig ezt mondta nekik: »Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.«”

2017. december hónap igéje

2017-12-10

[[1Jn 5:3]] H Ujford Syn „Mert az az Isten iránti szeretet, hogy parancsolatait megtartjuk, az ő parancsolatai pedig nem nehezek.”

Ami megtart az Ő útján

2017-11-30

közösség - változás

Révész Lajos: Az El Caminon jártam

2017-11-27

Szombathelyi Baptista Gyülekezet - http://baptistaszombathely.hu - bizonyos jogok fenntartva - licenc