Ismét sikerült közös összefogással 430 gyermeket megörvendeztetni a Baptista Szeretetszolgálat felhívásához kapcsolódva. A szombathelyi baptista gyülekezet önkéntesei szívvel és lélekkel végezték a szolgálatot, hogy helyben és még további 22 településen megtalálják a mély szegénységben élő családokat, akik nélkülöznek, és nem engedhetik meg maguknak a karácsonyi ajándékozást.
Nagy örömünkre az idei évben sem lankadt az adakozási kedv, és azt is tapasztaltuk, hogy jótékonysági „stafétabot-átadás” is elkezdődött. Fiatalok lépnek akcióba a nehéz sorsú gyermekek érdekében. Több iskolában pedagógusok segítségével a diákok gyűjtésbe kezdtek. Egyre több családból érkeznek gyermekekkel együtt, hogy elhozzák együtt készített dobozaikat.
Nagy élmény volt számunkra, hogy az arcokon láthattuk a segítőkészség és az adakozás örömét. Hálásak vagyunk Istennek, hogy a Megváltó földre születésének ünnepén összefoghattuk a hátrányos helyzetű gyermekek karácsonyáért.
Köszönet minden külső segítőnek, védőnőnek, ismerősnek, barátnak, mert velük együtt munkálkodva valóban örömet és szeretet vihettünk a családokba. Szeretnénk kifejezni köszönetünket minden csoportnak, szervezetnek, cégnek, akik eljuttatták hozzánk adományaikat. Külön köszönjük a Provident Pénzügyi Zrt.-nek, hogy az idei évben is segítettek a cipősdobozok begyűjtésében.
Szombathelyi Baptista Gyülekezet - http://baptistaszombathely.hu - bizonyos jogok fenntartva - licenc